SZABÓ ISTVÁN (rendező) 1938-ban született Budapesten. 1961-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán, Máriássy Félix osztályában.
1962-ben Herskó János asszisztense volt a Párbeszéd című filmben. Első önálló rendezése a Balázs Béla Stúdió kebelében készült Koncert című rövidfilm volt 1961-ban, melyet a Variációk egy témára (1961), a Kegyelet (1961) és a Te (1962) című kisfilmek követtek.
Szabó Istvánnak a francia új hullám ábrázolásmódját és nyelvezetét a honi filmművészetben sikerrel adaptáló korai nagyjátékfilmjei lírai hangvételű, önéletrajzi ihletettségű munkák, melyek a személyességnek magyar filmben addig nemigen tapasztalt varázsával ajándékozzák meg a nézőt. Az Álmodozások kora (1964), az Apa (1966) és a Szerelmesfilm (1970) egyfajta trilógiaként értelmezhető, melyben a rendező ifjúságának legfontosabb témáit járja körül. Az Álmodozások kora komoly szakmai visszhangot kiváltó alkotás volt, Szabó második nagyjátékfilmje (Apa) pedig fél tucat díjat nyert rangos nemzetközi és hazai fesztiválokon, egyebek között a Locarnói Filmfesztiválon megkapta a zsűri különdíját, illetve a Magyar Filmszemlén a kritikusok díját, és a filmipar államosítása utáni időszak legjelentősebb magyar filmjeit csokorba gyűjtő ún. budapesti tizenkettő közé is beválasztották.
Szabó a Tűzoltó utca 25. című nemzedéki életrajz (1973) és a Budapesti mesék (1976) című filmköltemény után forgatja Bizalom című filmjét 1979-ben, mely pályafutása egyik csúcsát jelenti. Szemben a korábbi időszak mozaikszerű elbeszélés-dramaturgiájával, a Bizalom lineáris szerkezetű alkotás: a film két, a háború poklában egymás mellé sodródó ember kapcsolatát elemzi, kivételesen erős művészi intenzitású jelenetek és képek sorozatában.
1981-ben készül el Klaus Mann regénye alapján a különböző nemzetközi szemléken közel 20 díjat nyert Mephisto című alkotás, a nácik kiszolgálását visszautasítani képtelen, művészi értelemben tehetséges, de erkölcsileg "tehetségtelen" színész története. A film néhány évvel később két további történelmi darabbal (Redl ezredes [1984], Hanussen [1988]) bővült trilógiává. A történelmi témák után a rendező a Találkozás Vénusszal (Meeting Venus [1990]) és az Édes Emma, drága Böbe (1991) című filmekkel tért vissza a jelen problémáihoz. Következő munkájával viszont újra egy történelmi témát dolgozott fel: az Európa Filmdíjat nyert A Napfény íze (Sunshine [2000]) három generáción át követi nyomon egy magyarországi zsidó család sorsát.
2001-ben Harvey Keitellel és Stellan Skarsgarddal a főszerepben készítette Ronald Harwood színdarabjából Szembesítés (Taking Sides) című filmjét.
Szabó István eddigi pályája során több mint 70 nemzetközi díjat nyert munkáival: az Oscaron (Mephisto), három Oscar-jelölésen (Bizalom, Redl ezredes, Hanussen) és két Arany Glóbusz-jelölésen (Redl ezredes, A Napfény íze) túl többek között megkapta a David de Donatello-díjat és a Brit Akadémia kitüntetését, továbbá négy alkalommal vehetett át díjat Cannes-ban és két filmjével nyert Ezüst Medvét Berlinben (Bizalom, Édes Emma, drága Böbe).
ROBERT LANTOS (producer) karrierje 1972-ben indult, amikor a montreali székhelyű Vivafilm nevű céghez került, Victor Loewy üzlettársaként. Első produceri munkája az 1976-os "L'Ange et la Femme" volt Gilles Carle rendezésében. A későbbiekben megalapította Kanada vezető film- és televíziós produkciókat gyártó cégét, az Alliance Communications Corporationt. 1998-ban megvált az Alliance elnöki székétől, és létrehozta Serendipity Point Films nevű vállalkozását.
Produceri vagy executive produceri munkái közé egyebek mellett olyan filmek tartoznak, mint a Norman Jewison rendezte Norman Jewison: Az ítélet (The Statement); Atom Egoyan Ararat című alkotása (a Torontói Filmfesztiválon 5 Genie-díjat nyert, beleértve a legjobb filmnek járó kitüntetést is); A Napfény íze (Sunshine) Szabó István rendezésében; a Felicia utazása (Felicia's Journey) Atom Egoyan rendezésében (a film szerepelt a Torontói Filmfesztiválon, a cannes-i versenyprogramban, és elnyert négy Genie-díjat); az eXistenZ David Cronenberg rendezésében (a film Ezüst Medvét kapott Berlinben, és elnyert egy Genie-díjat); a Eljövendő szép napok (The Sweet Hereafter) Atom Egoyan rendezésében (a művet két Oscarra jelölték, továbbá a zsűri nagydíját és a nemzetközi filmkritikusok díját kapta Cannes-ban, a Toronto Fesztiválon pedig nyolc Genie-díjat nyert, köztük a legjobb filmnek járót); a Karambol (Crash), David Cronenberg rendezésében (a film a zsűri különdíját kapta Cannes-ban, továbbá hat Genie-díjat nyert); a Ne állj szóba idegennel! (Never Talk To Strangers), Sir Peter Hall rendezésben; a Johnny Mnemonic, Robert Longo rendezésében (Golden Reel Díj); a "Whale Music" Richard Lewis rendezésében (a film a Torontói Fesztiválon négy Genie-díat nyert); a Fekete köpeny (Black Robe) Bruce Beresford rendezésében (a film hét Genie-díjat nyert, köztük a legjobb filmnek járót, emellett Golden Reel Díjat is kapott); a Légy bátor és erős (Joshua Then and Now), Ted Kotcheff rendezésében (a film szerepelt a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában, továbbá a Toronto Fesztiválon négy Genie-díjat nyert); és az Érett nők dicsérete (In Praise of Older Women), George Kaczender rendezésében (négy Genie-díj).
Lantos a mozifilmek mellett televíziós projektek készítével is foglalkozik. A sorozatok közül a jelentősebbek: "Power Play" (CTV), "Due South" (CBS), "North of 60" (CBC), "E.N.G" (CTV), "Night Heat" (CBS) és John Woo Egyszer egy tolvaja (Once a Thief; Showtime). Ezek a sorozatok össszesen tíz alkalommal nyertek Gemini-díjat. Lantos minisorozatai közül a fontosabbak: "Sword of Gideon" (HBO); "Woman on The Run" (NBC); "A Shot Through The Heart (HBO); "The Hunchback" (TNT); "Ordeal in the Arctic" (ABC).
Robert Lantos olyan szervezeteknek, társaságoknak, kiadóknak a tagja, mint az Order of Canada, a Canadian Broadcasting Corporation, a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál és az Indigo Books & Music. Ezek mellett a producer a McGill University díszdoktora.RONALD HARWOOD (forgatókönyvíró) számos regény, színdarab, tévéjáték és filmkönyv szerzője. Oscar-díjat kapott Roman Polanski A zongorista (The Pianist) című, Cannes-i Arany Pálma-díjas filmjének adaptált forgatókönyvéért. Oscar-díjra jelölték továbbá Az öltöztető (The Dresser) forgatókönyvéért is.
Szabó István Szembesítés (Taking Sides) című filmjének forgatókönyvéért a Flaiano Nemzetközi Filmfesztivál legjobb forgatókönyvnek járó díját kapta. A filmváltozat Harwood színdarabján alapul, amelyet 1995-ben Harold Pinter rendezésében színpadra is állítottak.
További filmjei: Norman Jewison: Az ítélet (The Statement), Hajnali hadművelet (Operation Daybreak), Magánórák (The Browning Version), "The Beloved Country", "One Day in the Life of Ivan Denisovich".
Színdarabjai többek között: "Another Time", "The Dresser", "The Handyman", "Equally Divided", "Quartet", "Mahler's Conversation".
KOLTAI LAJOS, A.S.C. (operatőr) 23 éve dolgozik együtt Szabó Istvánnal, ez a 14. közös filmjük. Koltai fényképezte 1981-ben az Oscar-nyertes Mephistót, emellett ő volt az operatőre további három, Szabó által rendezett, a legjobb külföldi film kategóriában szintén jelölt alkotásnak: a Bizalom című filmet 1981-ben, a Redl ezredest 1986-ban, a Hanussent 1988-ban nominálták Oscarra.
Koltai Lajos mára napjaink egyik legelismertebb operatőrévé emelkedett, ezt 2001-es Oscar-jelölése is bizonyítja, mellyel Giuseppe Tornatore Malena című filmjében nyújtott teljesítményét ismerték el.
1987-ben a Hajnali háztetők című film fotografálásáért a Magyar Filmszemle operatőri díját nyerte. Szintén 1987-ben - az Egyesült Államokban - forgatta a Gaby (Gaby - A True Story) című alkotást, majd 1988-ban az Országúti vagányokat ( Homér & Eddie), 1989-ben pedig Klaus Maria Brandauer "Seven Minutes" című filmjét és a Tökéletes tanú (Perfect Witness) című produkciót fényképezte. 1990-ben A gyönyör rabjai (White Palace) és az HBO Régi bűnök, új világ (Descending Angel) című filmjén dolgozott, ez utóbbi ACE-jelölést hozott számára.
1991-ben forgatta a Négykezes géppisztolyra (Mobsters), a Találkozás Vénusszal (Meeting Venus), majd az Édes Emma, drága Böbe című filmeket. Kilencvenes években született munkái között szerepel még az Egy igaz ügy (Just Cause), a Hemingway és én (Wrestling Hemingway), a Szédült hétvége (Home for the Holidays), a Most jöttem a falvédőről (Born Yesterday), a Ha a férfi igazán szeret (When a Man Loves a Woman), a Tengerre, tata! (Out to Sea), valamint Klaus Maria Brandauer "Mario und der Zauberer" című alkotása. Az elmúlt években számos, világszerte nagy sikert aratott alkotást fényképezett, többek között Tornatore Az óceánjáró zongorista legendája (La leggenda del pianista sull'oceano), illetve Szabó István A Napfény íze (Sunshine) és Szembesítés (Taking Sides) című munkáit. Részt vett továbbá a Max és a Császárok klubja (The Emperor's Club) című filmekben is.
Jelenleg első rendezésére készül. Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regénye filmváltozatának munkálatait fogja irányítani.
1984 előtt készült legsikeresebb magyar filmjei: Megáll az idő, Örökbefogadás, Ajándék ez a nap, Veri az ördög a feleségét, Adj, király, katonát!, Angi Vera, A ménesgazda.SUSAN SHIPTON (vágó) Atom Egoyan rendező egyik állandó munkatársa, eddig a rendező öt filmjében dolgozott: Ararát, Felicia utazása (Felicia's Journey), A kárbecslő (The Adjuster), Eljövendő szép napok (The Sweet Hereafter) - ezért Genie-díjat kapott, Exotica. 2001-ben újabb Genie-díjat kapott a "Possible Worlds" című filmben végzett munkájáért, és jelölték a díjra az Exotica, a "Long Day's Journey Into Night", a "The Lotus Eaters" és az "I Love a Man in Uniform" című filmekért is. További játékfilmjei: "Foolproof", "Dragonwheel", A terror iskolája (Toy Soldiers), Az otthon hidege (A Cool, Dry Place), "Love and Death on Long Island", "When Night Is Falling", "Mesmer", "Oh, What a Night".
LUCIANA ARRIGHI (látványtervező) Oscar-díjat vehetett át a Howards End - Szellem a házban című filmért, és jelölték a díjra a Napok romjaiért (The Remains of the Day) éa az Anna és a királyért (Anna and the King) is. BAFTA-díjra jelölték az Értelem és érzelem (Sense and Sensibility) című filmben végzett munkájáért. További filmjei: Hazudós Jakab (Jacob the Liar), Szentivánéji álom (A Midsummer Night's Dream), Játék és szenvedély (Oscar and Lucinda) Túlélni Picassót (Surviving Picasso), Menekülés a győzelembe (Victory), Only You, "Close My Eyes", Ellopták a szivárványt (Rainbow), Mrs. Soffel - Börtönszerelem, "The Return of the Soldier", "My Brilliant Career".
JOHN BLOOMFIELD (jelmeztervező) Kevin Costner egyik rendszeres munkatársa, eddig öt filmjében vett részt: Fegyvertársak (Open Range), Waterworld, A jövő hírnöke (The Postman), Rapa Nui, valamint a Robin Hood, a tolvajokfejedelme (Robin Hood: Prince of Thieves), melyért BAFTA-díjra jelölték. Egyéb filmjei: "To Kill a King", A Skorpiókirály (The Scorpion King), A múmia (The Mummy), A múmia visszatér (The Mummy Returns), Conan, a barbár (Conan the Barbarian).
MYCHAEL DANNA (zeneszerző) 1987-ben debütált Atom Egoyan "Family Viewing" című filmjében, s ezt követően is dolgozott együtt a rendezővel az Ararát, a Felicia utazása (Felicia's Journey), az Eljövendő szép napok (The Sweet Hereafter), az Exotica, a "Montréal vu par..." és A kárbecslő (The Adjuster) című filmekben. Néhány filmje: A hazugsággyáros (Shattered Glass), Antwone Fisher története (Antwone Fisher), Atlantisz gyermekei ( Hearts in Atlantis), Esküvő monszun idején ( Monsoon Wedding), Zöld sárkány ( Green Dragon), Szívörvény (Bounce), 8 mm , "Don't Think Twice", A pokol lovasai ( Ride with the Devil), Észvesztő (Girl, Interrupted), Beismerő vallomás (The Confession), "Regeneration", Jégvihar (The Ice Storm), Káma-Szútra ( Kama Sutra: A Tale of Love).
![]() |
![]() |