W. Somerset Maugham 30 év alatt 30 színdarabot írt - szinte csupa kasszasikert -; kitűnően ismerte a színpad művészetét és művészeit. Az 1937-ben megjelent Színház című regény hősnőjének, Julia Lambertnek alakját számos nagy színésznőből gyúrta össze - nem csoda, ha a regény megjelenésekor oly sokan ismertek magukra benne. Sikeres pályafutásának ezen a pontján Maugham főleg cinikus, városi színdarabjairól volt ismert, melyek közül jó néhány párhuzamosan futott a londoni West End színházaiban. A színpadról és annak változékony szereplőiről tett mélyreható megfigyelései tehát az életből származnak. A regény első magyar kiadása 1938-ban jelent meg Szerb Antal fordításában.

A legújabb adaptációt az Oscar-díjas Ronald Harwood készítette, s a pezsgő forgatókönyv azonnal megragadta Robert Lantos producer figyelmét. "A szerelemről és a vágyról szól; győzelemről, árulásról és bosszúról. Továbbá az önmegvalósításról és az önfelfedezésről. Ezek egyetemes témák, és minden jó mozi alapvető részét képezik" - mondja a producer.

Harwood a Maugham-regény lényegét igyekezett megragadni - különösen a kifinomult humorát -, mert véleménye szerint "egy adaptáció eltérhet részleteiben, néhány jelenetet ki lehet hagyni, és be lehet illeszteni; a regény lényege a fontos."

Végrehajtott néhány kisebb módosítást - Júlia fiatal szeretője például amerikai lett -, de megőrizte Maugham szerepjátékról szóló játékos kavalkádját, és a valóság és észlelés elmosódott határvonalait.

A film jelenetei mesterien tárják fel a fantázia és valóság, színjátszás és viselkedés közötti különbséget. Julia Lambert szakmailag sikeresebb, mint zaklatott magánéletében; állandóan váltogatja a szerepeket - színésznő, feleség, anya, barát, szerető -, és néha könnyebbnek találja "eljátszani", mint valóban megélni őket. Képes idézni múltbeli szerepeiből és végszóra tud sírni, ám ezek a képességek az életben gyakran bonyodalmakhoz vezetnek. "Júlia gyönyörű nő, aki a jó megjelenéséről híres - magyarázza Ronald Harwood forgatókönyvíró. - De attól fél, hogy kezdi elveszíteni híres szépségét, és a szörnyű érzéstől elkezd kétségbeesni. Ez tényleg egyetemes történet. Sok negyvenes évei közepén járó nő érzi úgy, hogy túllép rajta az élet, és ez feszültséggel és rémülettel tölti el őket. Lehet, hogy ők nem ünnepelt sztárok, mint Júlia, így senki sem tud a félelmeikről, mindez mégis rengetegszer megtörténik."

Szabó István rendező szerint a Csodálatos Júlia általános érvényű, témájában mélyen emberi történet, mely más munkáihoz is kapcsolódik. "Bár ebben a filmben nincs politikai cselszövés és összeesküvés, vagy történelmi kényszerhelyzet, a tárgya mégis nagyon hasonlít a többi filmemhez - mondja a rendező. - Olyan emberekről szól, akiknek maszkot kell viselniük, mert a társadalmuk, és általában a világ erre készteti őket. Olyan szerep eljátszására kényszerülnek, mellyel nem elégedettek, és amelytől időnként nem tudnak megszabadulni. Bizonyos tekintetben Júlia története kicsit olyan, mint a Mephisto."

Hasonlít a film a Mephistóra, de hangnemében mégis teljesen más: nagyon mulatságos, néha már-már a klasszikus bohózatokra emlékeztet. Amikor Lantos megkereste Szabó Istvánt a forgatókönyvvel, remélte, hogy a rendezőnek tetszeni fog egy könnyedebb stílusú munka lehetősége. "István művei mindig történelmi jelentőségű témákról szólnak - háború, forradalom, kommunizmus, nácik, fasiszták -, ezért úgy gondoltam, eljött az ideje a váltásnak. Rámutattam, hogy épp elég régóta hordja a vállán a közép-európai történelem terhét, és rászolgált egy kis vidámságra."

Az alkotók tudták, hogy a Júliát játszó színésznő kiválasztása kulcsfontosságú, hiszen ő a film szíve és lelke. Szép, okos, tehetséges, sziporkázó nő, az erő és a sebezhetőség egyedülálló keveréke. Ő uralja a színpadot, és bírja a közönség kitartó figyelmét a belépésétől egészen az utolsó mondatáig. Júlia azért is kihívást jelentő szerep, mert egyszerre követel drámai és komikai kvalitásokat az őt játszó színésznőtől, hiszen az egyik jelenet merő hancúrozás, a következő viszont csupa komolyság.

Annette Benning ragyogó a szerepben, kitűnő művészi érzékkel, eleganciával és értő humorral bújik a szereplő bőrébe. Ironikusnak is tűnik, hogy Júlia fél a vonzereje elvesztésétől, mert Bening minden jelenetben pontos, ihletett játéka ellenállhatatlanná teszi őt. Ráadásul Bening teljesen otthonosan mozog a harmincas évek angol színházi világában, és magától értetődő természeteséggel viseli a jelmezeit.

"Ez a történet egy olyan nőről szól, akinek élete adott pontján meg kell vizsgálnia és újra meg kell fogalmaznia, hogy ki ő. Mindez a munkájára és a kapcsolataira is vonatkozik - mondja Bening, aki nagyra értékeli Szabó Istvánban a színészekkel való munkáját. - István rendkívül kedves, és szereti a színészeket. Manapság a forgatás során a legtöbb rendező egy másik helyiségben ül egy videomonitor előtt, mely azt mutatja, amit a kamera felvett. A színészek tehát magukra maradnak. István azonban velünk van, a kamera mellett ül, és ez egyfajta köteléket hoz létre."

Júlia férjét Jeremy Irons játssza, aki szintén elismerően nyilatkozott a rendezőről és az együttműködésükről. "A forgatáson mindig kellemes a légkör, és nagyszerű így dolgozni, mert színészként oldott tudsz lenni, és remélhetőleg a fantáziádat is el tudod engedni. Javasolsz valamit, a rendező pedig értékeli az ötletedet. Így szeretek legjobban dolgozni."

Irons úgy véli, hogy a közönségnek tetszeni fog majd a színészek élete, és élvezni fogják a másik korban játszódó történetet. "A harmincas évek már történelem, az emberek egészen másképp éltek. Természetesen az egész nagyon szép és elegáns, és nincs abban semmi rossz, ha szép képeket látunk, amíg sok történés zajlik bennük."

A film Szabó István és Koltai Lajos operatőr legújabb közös munkája. Koltai ragyogóan fényképezett felvételei, valamint Luciana Arrighi látványtervező munkája nyomán élethűen kel életre az 1930-as évek világa. Arrighi érdekes kihívással nézett szembe ebben a filmben, mert úgy kellett elbűvölő és fantasztikus színházi világot teremtenie, hogy közben ne szakadjon el a háború előtti Anglia valóságától sem. "Több alkalommal volt már dolgom az 1930-as évekkel, mely építészeti és művészeti szempontból is a kedvenc időszakom - mondja az Oscar-díjas látványtervező. - Olyan 1938-as világot kellett létrehoznunk, mely meggyőző és hihető, egyfajta álomvilág, mely vonzza az utca emberét, aki Julián, a családján és a barátain keresztül akarja elfelejteni kemény, egyhangú életét. De elszórtunk itt-ott újságokat is, hogy érzékeltessük, mindeközben mi minden zajlik a valóságban."

A szimbolizmus szintén jelentős szerepet tölt be a filmben. Ronald Harwood kiemeli, hogy Júliát mindig tükrök veszik körül, mert állandóan a külsejével van elfoglalva, folyton ellenőrzi, hogy még mindig szép és szexis-e. "Júlia hálószobája Maugham híres belsőépítész felesége, Syrie munkáján alapul, és ez valóságos lidércnyomás egy látványtervező számára, mert hatvan tükör van benne! - magyarázza Arrighi. - Ez szélsőséges eset, de azért vannak mindenütt tükrök, hogy hangsúlyozzák, Júlia mennyire el van foglalva önmagával és a róla alkotott képpel. Amikor elhalad egy tükör előtt, minden alkalommal meg is nézi magát benne."

A film nagy részét Budapesten és Kecskeméten forgatták, a helyszínek között szerepelt a Hotel Astoria, a Moulin Rouge, a Radnóti Színház és a Gundel étterem. A stáb olyan helyszíneket keresett, melyek egyfajta régies pompát árasztottak magukból - ahol faburkolatok, nagy kandallók és ablakok, tágas szobák és díszes csillárok voltak. Ez a stílus Londonra és Budapestre egyaránt jellemző. A hiteles brit stílus megteremtése érdekében bizonyos kellékeket Angliából szállítottak ide. "Kilincsek, kapcsolók, kések, villák, csupa hétköznapi tárgy, apró részletek, mégis észrevehetőek és jelentőséggel bírnak" - mondja Arrighi. Júlia hálószobájának jellegzetes ágytakaróit például Angliából hozták, mert ez a fajta ágynemű Magyarországon nem létezik.

A film jelmezeit épp olyan gondosan állították össze, mint a díszleteket. John Bloomfield jelmeztervező szerint "egy szereplő öltözéke alapvető fontosságú. Ha egy filmben nem megfelelő a jelmez, akkor az valószínűleg nem fog működni. Ironikus módon viszont, ha minden stimmel, akkor a néző alighanem kevés figyelmet szentel neki. Alaposan meg kell fontolni, hogy egy ruhadarabnak milyen formája, színe, drámai hatása legyen egy jelenetben."

Júlia ruhatára a harmincas évek ragyogását tükrözi, melyet Bloomfield az "előkelő divat koraként" jellemez. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy a modellek és az átlagemberek viselete között különbségek voltak. "Egy filmben az a fontos a jelmeztervező számára, hogy összeszedje mindazokat az elemeket, melyek meghatározzák a korszak 'igazi' divatját" - mondja. A forgatáson gyűjtőktől és jelmeztáraktól bérelt eredeti ruhákat is használtak, és ezek mellé tervezett saját darabokat is. Annette Bening 39 különböző ruhában jelenik meg a filmben, ebből tíz eredeti darab, melyeket átalakítottak.

Az egyik jelmez különösen fontos szerepet játszik a film megoldásában. Az új színdarab próbái során az erős és nagy formátumú Júlia alárendelni látszik magát a fiatal színésznőnek, aki ráadásul a szeretőjét is elvette tőle. Ez a meghunyászkodás abban is megnyilvánul, hogy egy nagyon egyszerű jelmezt visel, mely szinte láthatatlanná teszi őt a színpadon. Ám a premieren ugyanabban a jelenetben Júlia egy feltűnő stólában jelenik meg, mely rögtön jelzi fontosságát és dominanciáját. Egyetlen ruhadarab módosítása mindent megváltoztat: hónapok kínzó kétségei után Júlia megtalálja magát, újra magabiztosan áll a csúcson.

A Csodálatos Júlia egy kivételes nő érési folyamatát mutatja be, melynek során a kiváló színésznő megfontoltságról, tehetségról és talpraesettségről tesz tanúbizonyságot. Útjának minden egyes állomása tele van komédiával és drámával. Szabó István képzeletgazdag, intelligens interpretációja szórakoztatóan és okosan mutatja meg az emberi természetet és a szerepjátszás művészetét, mely minden kapcsolat, és végső soron minden történet alapvető része.