A történet
A produkcióról
Szereplők
Alkotók
Mozielőzetes
Intercom Online
A mozitörténet legsikeresebb sorozatának legújabb, huszadik fejezetét 2002 januárjában kezdték forgatni, a Bond-filmek otthonában, Londonban. A HALJ MEG MÁSKOR! producerei Michael G. Wilson és Barbara Broccoli, akik családi örökségnek tekintik a Bond-szériát, és továbbviszik a hagyományt, melyet Albert R. „Cubby” Broccoli Harry Saltzmannal negyven évvel ezelőtt a Dr. No-val elindított.
Az MGM és a Twentieth Century Fox International égisze alatt készült film rendezője az a Lee Tamahori, akinek nevét A vadon foglyai vagy A pók hálójában című filmekkel már megismerhette a világ.
Pierce Brosnan a bombasikerű GoldenEye-jal kezdte 007-es karrierjét, s A holnap markában, illetve A világ nem elég után most ismét James Bondot alakítja. A film női főszereplői az Oscar-díjas Halle Berry és Anglia új felfedezettje, Rosamund Pike.
A rosszfiúkat a tehetséges brit színész, Toby Stephens, a koreai származású amerikai Rick Yune, az ázsiai születésű amerikai Will Yun Lee, az orosz Michael Gorevoy, valamint az új-zélandi Lawrence Makoare alakítják.
Az NSA vezetőjét, Falcót Michael Madsen, a Kutyaszorítóban, illetve a Thelma és Louise egyik főszereplője kelti életre. Ahogyan ez már megszokott, M-et Judi Dench játsza. A Monty Python-ból ismert nagyszerű színész, John Cleese Q-t, a duplanullás ügynökök elengedhetetlen (az angolszász szakirodalomban gadget-ekként emlegetett) technikai kellékeinek leleményes feltalálóját alakítja. (Q korábbi megtestesítője, Desmond Llewelyn, aki egyetlen film kivételével valamennyi epizódban játszott, nemrégiben hunyt el egy autóbalesetben.)
Az előző két Bond-film forgatókönyvíróinak, Neal Purvis és Robert Wade tollából született HALJ MEG MÁSKOR! különböző jelenetei a legváltozatosabb helyszíneken (többek közt Izlandon, Hawaii-on, Spanyolországban és Nagy-Britanniában) forogtak.


„EGY BOND NEM TEHET MINDENKI KEDVÉRE”
(Pierce Brosnan)

Pierce Brosnan immár negyedik alkalommal ölti magára a 007-es ügynök jelmezét – így sokak szemében Brosnan és Bond figurája szinte eggyé olvadt.

„Amikor először felkértek, hogy játsszam el a legendás ügynököt, reszketés futott végig rajtam – meséli a színész. – Természetesen magam is Bond-filmeken nőttem fel, és Sean Connery volt az a férfi, akivel titkos álmaiban megmérkőztem, akit még titkosabb álmaiban pedig le is győztem. Később, magamhoz térve ezekből az álmokból, csupán arról ábrándoztam, bárcsak valaha is olyan jó színész lehetnék, mint amilyen ő.

Korábban már volt alkalmam kiismerni James Bond karakterének különböző vonásait: játszottam dúsgazdag úriembert, gátlástalan szoknyapecért, és himbálóztam szakadék felett azelőtt is. Nem az efféle jellegzetességek kidolgozása okozott gondot számomra. A kemény dió az volt, hogyan legyek képes eleget tenni az elődeim által felállított követelményeknek, hogyan üssem meg a mértéket, vagy netalán, miképp nyújtsak mást, valamivel többet. Ezzel a nehézséggel még most, a negyedik Bond-film forgatásakor is szembe kellett néznem.

Meg kell vívnod a figuráért, és gyakran ez a harc kifejezetten jót tesz a munkának. A HALJ MEG MÁSKOR! esetében például erényt tudtam kovácsolni a saját benső tusáimból, hiszen most épp egy olyan 007-est kellett alakítanom, aki nemcsak az ellenséggel, saját magával is megküzd.

Bond örök mozihős – generációról generációra megtartja ezt a státuszát. Ugyanakkor ő is változik, és ez a mindenkori Bondot alakító színész számára roppant lehetőség! Szeretném minél hitelesebben ábrázolni az én korom 007-es ügynökét. Ebben nem támaszkodhatom kizárólag a saját tapasztalataimra. A forgatókönyvíróktól a sminkesekig mindenki alakított a bennem kialakult Bond-képen.
Amolyan dolgozós-színész vagyok, nem az a fajta, aki kizárólag az ösztöneire hallgat és a maga feje után megy. Nekem sok-sok fejtörést okozott, hogyan dolgozzam ki az ügynök figuráját, és rengeteg emberrel beszélgettem róla. De épp ez az, amit nagyon szeretek a szakmámban.”

Három sikeres Bond-mozival a háta mögött, Pierce Brosnannek úgy áll a szerep, mintha egyenesen rá szabták volna. Vajon milyen különbségek vannak a GoldenEye-beli és a mai ügynök között?

„Hátad mögött három sikeres filmmel, az álomszerep háromszoros alakítása után természetesen már nem úgy bánsz a figurával, mint egy hímes tojással. Továbbra is küzdened kell, de erőlködés nélkül. Nem erőszakot kell tenned magadon, hanem százszázalékosan kell koncentrálnod – méghozzá egész testeddel, lelkeddel, teljes értelmeddel. Éppúgy szeretem ezt a szerepet, mint amikor először kaptam meg. A különbség talán annyi, hogy ma már nem akarok mindenkinek megfelelni. Elsősorban magamnak szeretnék megfelelni. Végül is egy Bond nem tehet mindenki kedvére…
Mindemellett persze szert tettem némi rutinra is, és jóval egyszerűbb Bond-módra gondolkodnom vagy viselkednem, mint kezdetben. Sokkal pontosabban tudom, mit kell tennem.

Az új film cselekményvezetése lineáris, ellentétben az utóbbi kettőével. Ez néző és színész számára egyaránt élvezhetőbbé teszi a mozit. Valóban van miért izgulni: nincs az az érzése az embernek, hogy «Á, ez a Bond a következő jelenetben úgyis kivágja magát.» Purvis és Wade forgatókönyve ebből a szempontból újszerű az utóbbi Bond-filmekéhez képest. Bond szinte elveszíteni látszik legendás erejét, már-már megfosztják identitásától, és szüksége van rá, hogy a néző izguljon érte.

A rosszfiúk ezúttal lényegesen fiatalabbak, mint az elmúlt negyven év James Bond-történeteiben. Toby (Stephens) valószínűleg az eddig színre lépett valamennyi ellenfél legifjabbika.
Ha belegondolok, mit is jelent ez, hát ki kell zárnom annak az esélyét, hogy még egy Bond-filmben játsszak, ha viszont megint Halle Berry lehetne a partnerem, nem haboznék újra belevágni!”

„IMÁDOK BOND-LÁNY LENNI…”
(Halle Berry)

Megkérdezték Halle Berryt, miután a „Monster’s Ball”-ban nyújtott alakításáért megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat, nem jutott-e eszébe, hogy visszautasítsa a Bond-lány szerepét. Halle Berry méltatlankodva válaszolt: „Eszem ágában sem volt visszalépni! Hálás vagyok, hogy megkaptam ezt a szerepet: imádok Bond-lány lenni…”

„Rajongok a Bond-filmekért, kiváltképp a sorozat utóbbi négy-öt darabját szeretem. Kiskoromban túl bonyolultnak éreztem a történeteket, szerettem Bondot, tetszettek a Bond-lányok meg a gadget-ek, de a sztori komplikáltnak tűnt, sokszor fogalmam sem volt, mi miért történik. Ma már jobban élvezem a régebbi darabokat is. De azért én egy mai lány vagyok: az én fejemben és szívemben James Bond neve Pierce-hez kapcsolódik.

Sosem kívántam bombasikerben szerepelni, pontosabban nem volt célom, hogy a legmenőbb filmekben játsszak. Manapság azok a produkciók, amelyek a legnagyobb kasszasikert könyvelhetik el, nem feltétlenül jó filmek is egyben. Az én becsvágyam inkább a jó mozikat vette célba: csak hab a tortán, hogy az X-men, a Kardhal vagy a „Monster’s Ball” egyaránt elnyerte a kritikusok és a közönség tetszését is. Megkérdezték tőlem, nem visszás-e egy Oscar-díj után olyan kevésbé előkelő szerepet vállalni, mint amilyen egy Bond-cicababáé. Miért kellene rögtön címszereplőket alakítanom? Azt hiszem, a HALJ MEG MÁSKOR! pontosan illeszkedik a karrierembe: nemcsak jó film, sikeres is lesz!

Szeretem Jinx-et, igazán erős nő. Ő a Bond-lányok „evolúciójának” következő lépcsője. Amióta aláírtam a szerződést, megnéztem a Bond-széria valamennyi darabját. Úgy vettem észre, hogy sokat változtak a lányok: erősebbek, határozottabbak lettek (ugyanakkor kicsit vékonyabbak is…), és szinte egyenrangúvá váltak a titkos ügynökökkel. Egyvalami nem változott: éppoly szexisek, mint régen.
Jinx az „evolúcióban” egy újabb lépcső: nemhogy egyenrangú a 007-essel, intellektuális és pszichikai értelemben is riválisa Bondnak. Visszatérve a nekem szegezett kérdéshez, hogy nem derogál-e Bond-lánynak lenni, ilyen okos és ravasz cicababát játszani, mint amilyen Jinx, nagy kihívás volt számomra.

Jinx roppant nőies, érzéki jelenség, ugyanakkor éppoly eltökélt, mint Bond, és igen élesek a körmei… Igazi famme fatale, szexis és veszélyes. Egy kicsit még mindig az a Bond-lány, akit eddig ismertünk, de már nem ugyanolyan többé.
A számomra legkedvesebb Bond-lány Ursula Andress volt. A jelenetet, amikor a Dr. No-ban, egy szál bikiniben kisétál a tengerből, a sorozat 40. születésnapja alkalmából megismételtük. Nem kis teher nehezedett a vállamra ezzel: utánozni egy legendát…
A holnap markában női főszereplője, Michelle Yeoh a másik kedvencem, ő is a »keményvonalas« stílust hozta.

Korábban sosem dolgoztam még Nagy-Britanniában, de nagyon szerettem az ottlétet, főleg, amikor végre kikukucskált a Nap a felhők közül. Januárban kezdtünk forgatni, és februárra az időjárásnak köszönhetően meglehetősen borongóssá vált a hangulatom, a felvételek befejeztével, júniusra viszont már nagyon vidám lettem. Kaliforniából érkeztem a forgatásra, és nem volt könnyű alkalmazkodnom az angliai télhez. Az angolok általában sokkal komolyabban állnak hozzá a dolgokhoz, mint mi otthon, és nekem, őszintén szólva, hiányoztak a viccek, ugratások. A stáb angol tagjai minden munkájukat csendesen és precízen végezték, nagy-nagy figyelemmel, és valóban, tudásuk legjavát hozták. Néha körülnéztem, és meglepetésemre mindenki a munkáját végezte, nem láttam lézengőket, örökké későn érkezőket vagy akár kapkodást. Ez új volt számomra, és nagyon tetszett.

Lee Tamahori fantasztikus rendező és csodálatos ember! Bár még sosem rendezett Bond-filmet, azt hiszem, képes volt megfelelni a hagyománynak, és sok pluszt tett hozzá a Bond-örökséghez. Megtartotta a jól bevált elemeket – kocsik, gadget-ek, nők –, de jó adag modernséggel és vagánysággal fokozta a hatást. Ő választott ki engem, és én mindenben követtem az utasításait: bolond lettem volna nem hallgatni rá, elképzelései óriási segítséget nyújtottak számomra.

Csodás volt Pierce-szel dolgozni. Gond nélkül hozta a formáját, és dinamizmusa másokat is magával ragadott. Míg én sokszor bizonytalankodtam, ő mindig tudta, mit kell tennie, sőt, gyakran azt is, hogy mások miképp végezhetnék legjobban a feladatukat. Akárcsak Lee-vel, beszélgetéseink Pierce-szel rengeteget segítettek figurám végleges kialakításában.

Hogy mi okozott gondot? Az egyenruha viselete például. Sokkal jobban éreztem magam a csodás Versace-kosztümökben, mint az egyenruhában, de hát a merev öltözékben éppolyan otthonosan kellett mozognom, nem volt szabad látszania, hogy roppantul feszélyez. Úgy sikerült megszoknom, hogy elképzeltem, vannak nők, akiknek mindennap viselniük kell.
Aztán ott volt a repülőgép-üldözés, pontosabban a nagy futás, amikor Pierce-szel rohanunk, hogy utolérjük a felszállni készülő gépet, és megkapaszkodjunk a futóműben. 27,5 km/óra sebességgel kellett futnunk, és én azt hittem, ez nem okoz majd problémát, de míg Pierce-nek minden alkalommal sikerült, addig én ötödszöri próbálkozás után is lemaradtam, és képtelen voltam utolérni a gépet. Teljes erőmből rohantam, hiába. Végül be kellett iktatni egy vágást…

Az Oscar-díj átadási ünnepség miatt meg kellett szakítanunk a forgatást. Amikor visszaérkeztem Londonba, megható fogadtatásban volt részem. A stáb nagyon szép kis partit csapott a tiszteletemre. Másnap aztán közölték velem: »Rendben, nagyszerű, hogy nyertél, de most gyerünk dolgozni.« És nagyon keményen dolgoztunk az elkövetkező hetekben.”


„NEM TARTOM VALAMI SOKRA A TECHNIKÁT…”
(John Cleese)

1999-ben, egy szerencsétlen autóbalesteben elhunyt Desmond Llewelyn, a gadget-ek szülőatyját alakító színész, aki az eddigi 19 Bond-filmből 18-ban jelenítette meg Q mestert. A világ nem eléghez már John Cleese-t, a neves brit színészt kérték fel, hogy játssza el Q helyettesét.

„Örömmel vettem a felkérést, hogy Q segédje legyek. A terv az volt, hogy Desmond mellé, nem pedig a helyére kerülök majd. A sors azonban úgy akarta, hogy az utódja legyek. Szomorú ez, mert igen jókat beszélgettünk Desmonddal, szerettem volna együtt játszani vele. Nagyszerű fickó volt.

Igazán érdekes egy Bond-filmben szerepelni, különös atmoszférája van a forgatásoknak, mint ahogyan a kész mozinak is. Én megpróbálom ott folytatni, ahol Desmond abbahagyta. Desmondhoz hasonlóan, én sem tartom valami sokra a technikát. Sosem tudom például úgy megjavítani a tárgyakat, hogy azután működjenek is. Már egy egyszerű golyóstoll mechanikája is zavarba hoz. Képtelen vagyok megjegyezni a mondatokat, amelyekben egy-egy mütyűr működését kell elmagyaráznom a 007-esnek! Egy szó, mint száz, abszolút alkalmas vagyok a szerepemre…

Van még valami, ami közös Desmondban és bennem: ő sem volt képes felfogni, hogyan érdekelhet komolyan bárki emberfiát egy gép. Ha ilyen csodabogarat látok, mindig elfog a kétség, vajon az illetőnek rendben-e a lelki egészsége.
Soha semmiféle problémát nem okozott számomra a szövegtanulás, most azonban meggyűlt a bajom az olyan kifejezésekkel, mint például: »mozgó céltárgyra tartó automata minilövedék-tartály«. Valóságos nyelvtörő!

Nem könnyű megmagyarázni, mitől ilyen hosszú életű a Bond-sorozat. Ki tudja, miért, de évtizedek óta elvarázsolja az embereket. Állja az időt, akárcsak a Monty Python sorozata, amelyet a mai napig vetítenek a világ különböző tévécsatornái.

Nagyon fontos szerepük van a dialógusoknak, volt idő, amikor tartani lehetett attól, hogy a Bond-filmek is alárendelődnek a speciális effektusok uralmának. Szerencsére az alkotók rájöttek, milyen fontosak a karakterek, következésképp a színészi alakítások. Nagy választás volt Judi Dench, és Pierce Brosnan is. A HALJ MEG MÁSKOR!-ban néhány jól sikerült párbeszéd zajlik Bond és Q között, s bár nem vagyok híve a szóvicceknek, csattannak a poénok.

Mindig abban reménykedem, hogy egyszer nekem is lesz olyan jelenetem, amely valamelyik egzotikus helyszínen játszódik, de nem áltatom magam: Q-ként Desmond a tizennyolc alkalomból csupán egyetlenegyszer utazott »terepmunkára«.”


„BOND AZ ÖRÖKLÉT KAPUIT OSTROMOLJA”
(Lee Tamahori rendező)


Az új-zélandi születésű Lee Tamahorit érte az a megtiszteltetés, hogy kezébe vehette a karmesteri pálcát a 20. Bond-mozi levezényléséhez. A felkérés teljesen meglepetésszerűen érte a direktort.

„Efféle munkát csak egyszer kap az ember az életében. Azt gondoltam, még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy egy ilyen ritka lehetőség az ölembe pottyanjon. Mindig is szerettem a James Bond-filmeket, nem úgy tekintettem rájuk, mint nagy és felkavaró művekre, amelyek vízválasztót képeznek az ember sorsában, de a széria minden egyes darabját megnéztem, és valamennyi kedves emlék maradt számomra. Hozzá kell tennem, nem minden kritika nélkül néztem őket. Az első nagyszerű filmek után, a nyolcvanas évek táján, úgy éreztem például, hogy a Bond-történet kezd veszíteni erejéből, azután bemutatták a Goldeneye-t, ami újra mozgásba hozta a fantáziámat. Tehát megfordult már régebben is a fejemben, hogy ha alkalmam volna megrendezni, mit kezdenék egy 007-es sztorival.

Barbara (Broccoli) és Michael (Wilson) producerek sosem árulták el, miért is rám gondoltak. Nem tudom, biztosak voltak-e döntésük helyességében, amikor felkértek a rendezésre, úgy képzelem, hogy jónak látták a kockázatvállalást. Talán abban bíztak, hogy akció-fronton meg fogom állni a helyem, a többivel meg megbirkóznak ők maguk és a tapasztalt színészek, ha mégsem váltanám be a reményeiket. Egyszóval egyik pillanatról a másikra ott találtam magam a Londonba tartó járaton, és ez azt jelentette, hogy valóban komolyan vesznek. Mivel ők híres emberek, s korábban én is nevet szereztem magamnak, szegről-végről ismertük már egymást. A mindennapos kapcsolat azonban egészen más volt, mint ahogyan azt elképzeltem. Hozzászoktam az amerikai stúdiókhoz és az amerikai producerekhez, és egész más volt Angliában dolgozni, illetve közlekedni a különböző kapcsolatokban. Barbara és Michael saját édes gyermekükként bántak Bonddal, azaz a filmjükkel. Munkastílusukat ez a viszony erősen meghatározta. Éjt nappallá téve dolgoztak, féltő gondoskodással. Ez a hozzáállás üdítő volt számomra a hollywoodi filmgyártás után, mely sokszor inkább hasonlít nagyüzemi termeléshez, semmint alkotó munkához.

Szívesen rendeznék egy újabb Bond-filmet, de valószínűleg nem a következőt. Úgy képzelem, pihenek egy hónapot, aztán belefogok valami könnyed, kevésbé fajsúlyos vállalkozásba. Meglátjuk, még nem tudhatom, mi vár rám. Rendezői szempontból nagy gyakorlatnak számít egy sikeres sorozat több epizódjának elkészítése. Ugyanakkor most már pontosan értem, miért van az, hogy komoly filmkészítők háromnál több részt sohasem forgatnak.”


„A KIHÍVÁSOK A GYŐZELEMÉRT VANNAK.”
(Chris Corbould, a speciális effektusok szakértője)

Pierce Brosnan első 007-es, GoldenEye-beli alakítása óta Chris Corbould a Bond-filmek speciális effektusainak szakértője. Az eltelt hét év alatt számtalan kihívással kellett szembenéznie, hiszen a filmszakmán belül az ő szakterülete fejlődik a legrohamosabb mértékben.
Miféle kihívásokat jelentett a HALJ MEG MÁSKOR! speciális effektusainak kidolgozása?

„Az aknamezőn zajló üldözéses jelenet a légpárnás járművel merőben újszerű például. Elkészítése olyan szaktudást igényelt, amellyel manapság kevesen bírnak. Vegyük például a sebesség kérdését. Az ilyen járművek a valóságban nem alkalmasak olyan mutatványokhoz, mint a kavicson való suhanás. A légpárnáknak köszönhetően képesek haladni a kavicson, de korántsem olyan gyorsan, mint ahogy mi szerettük volna látni a vásznon. Ezekben a gépekben általában nagyon erős motor van, de túlságosan nehéz ahhoz, hogy növelni lehessen a sebességet, ezért a lehető legkönnyebb motort kellett megtalálnunk, amely ugyanakkor a legnagyobb teljesítményre képes. Végül beszereltünk a gépbe egy apró és könnyű, csúcstechnológiás versenyautó-motort.
A másik nehézség az volt, hogy ezek a járművek köztudomásúlag alacsonyak bizonyos manőverekhez. Nem úgy kanyarodnak, mint a hagyományos autók, sokkal nagyobb helyre és időre van szükségük egy-egy forduló bevételéhez. A kanyarodók felvételekor ezért erősebb és nagyobb motort kellett használnunk.
És hát ez csak egy jelenet a sok közül, amely a valóságban egészen másképp nézett volna ki speciális effektusok nélkül. Az emberi lelemény és a legmodernebb technika nélkül például beszakadt volna alattunk a jég, és az egész stábot elnyelte volna az izlandi tó…

A szédületes autós üldözés a Jégpalotán keresztül, amikor a teljes szerkezet víz alá kerül, hatalmas vízmennyiség megmozgatását igényelte. 27 pumpát kellett működtetnünk. Minden egyes pumpa 3780 liter vizet pumpált percenként, ami azt jelenti, hogy minden percben hozzávetőleg százezer liter víz zúdult alá. Kissé nedves, de rendkívül látványos jelenet lett.

Akárcsak az eddigiek, igen nagy örömömre szolgált ez a Bond-film is. Elképesztően hatásos akció-jeleneteket, robbantásokat sikerült összehoznunk. És ami mindennél fontosabb számomra: senki sem sérült meg.”


BOND GYÖKEREI

Bond. James Bond… Van-e ki e nevet nem ismeri? A világ legismertebb „titkos” ügynökének szülőatyjáról azonban csak kevesen hallottak. Holott Ian Fleming teremtője, névadója is volt Bondnak, és ihletője az első Bond-filmeknek.
Fleming 1908-ban született, és újságíróként kezdte pályáját. Dolgozott a Reuters-nak és a The Times-nak, rengeteget járt Moszkvában, ahol bepillantást nyert a kémhálózatok működésébe. Jamaicai nyaralóját Goldeneye-nak keresztelte el, Carson McCuller „Reflections in a Golden Eye” című regénye után. Ebben a házban formázta meg James Bond figuráját és fejezte be első könyvét, mely „Casino Royale” címmel látott napvilágot 1952-ben. (A James Bond nevet Fleming egyik kedvenc könyvének ornitológus szerzőjétől kölcsönözte.) 1953 és 1964 között további tizennégy kötete jelent meg a titkos ügynök kalandjairól. A kémhistóriák mellett két sci-fit és egy mesét is írt. Utóbbit az első Bond-flmek producere, Albert R. Broccoli megfilmesítette, és a musical több millió dolláros kasszasiker lett. Fleming 1964-ben, 56 éves korában halt meg.
Saját alkotásairól egy ízben így nyilatkozott: „Műveim célpontja valahol a gyomorszáj és a comb közötti magasságban található…
Normál testhőmérsékletű heteroszexuálisak számára írok – vonatokról, repülőgépekről, ágyakról…
Történeteim fantasztikusak: noha általában a valóságon alapulnak, túlhaladnak a valószínű, sőt a lehetséges határain.”


BONDOLÓGIA

Dr. No (Doctor No, rendezte: Terence Young, 1962)
Oroszországból szeretettel (From Russia With Love, rendezte: Terence Young 1963)
Goldfinger (rendezte: Guy Hamilton, 1964)
Tűzgolyó (Thunderball, rendezte: Terence Young, 1965)
Csak kétszer élsz (You Only Live Twice, rendezte: Lewis Gilbert, 1967)
„On Her Majesty’s Secret Service”, rendezte: Peter Hunt 1969
Gyémántok az örökkévalóságnak (Diamonds Are Forever, rendezte: Guy Hamilton, 1971)
Élni és élni hagyni (Live and Let Die, rendezte: Guy Hamilton, 1973)
Az aranypisztolyos férfi (The Man With The Golden Gun, rendezte: Guy Hamilton, 1974)
A kém, aki szeretett engem (The Spy Who Loved Me, rendezte: Lewis Gilbert, 1977)
Moonraker – Holdkelte (rendezte: Lewis Gilbert, 1979)
Szigorúan bizalmas (For Your Eyes Only, rendezte: John Glen, 1981)
Polipka (Octopussy, rendezte: John Glen, 1983)
Halálvágta (A View To A Kill, rendezte: John Glen, 1985)
Halálos rémületben (The Living Daylights, rendezte: John Glen, 1987)
A magányos ügynök (Licence To Kill, rendezte: John Glen, 1989)
GoldenEye (rendezte: Martin Campbell, 1995)
A holnap markában (Tomorrow Never Dies, rendezte: Roger Spottiswoode, 1997)
A világ nem elég (The World is Not Enough, rendezte: Michael Apted, 1999)
Halj meg máskor! (Die Another Day, rendezte: Lee Tamahori, 2002)