Stone egyik legkorábban csatlakozó kollégája Jan Roelfs látványtervező volt, közösen keresték a megfelelő helyszíneket is. Marokkó tökéletesnek tűnt a film jó néhány nagyszabású jelentéhez, de a szeptember 11. utáni feszült légkör megnehezítette a munkát. Abban az időben legalább három korábbi produkció hagyta el az országot biztonsági megfontolások miatt, de Stone és a producerek úgy döntöttek, hogy a marokkói hatóságokkal karöltve inkább fokozzák a biztonsági intézkedéseket, és maradnak.

Jenny Beavan jelmeztervező és csapata több mint 20 ezer, történelmileg hiteles ruhadarabot készített a sokféle nemzetiségű szereplő, és gyakran a katonáik számára is. Ez különösen komoly feladat, ha tekintetbe vesszük, hogy nagyon kevés képi emlék maradt fenn a korból, leszámítva a freskókat és a kerámiák díszítéseit. Beavan 2003 májusában látott neki a munkának, tehát mindössze négy hónap állt rendezésre, hogy az angliai és marokkói műhelyekben és üzemekben elkészüljenek a jelmezek és lábbelik, köztük Sándor katonáinak sok hadifelszerelése.

A film egyik legnagyobb csatajelenete, a gaugamelai ütközet nagy fizikai kihívás elé állította a főszereplőket, és időről időre valamelyikük elszenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket. "Már a forgatás első napján volt egy lovasbalesetem - meséli Jonathan Rhys Meyers. - Az ember gyönyörűen végigvágtathat a sivatagon, de amikor mindehhez kamerák, gépek, kocsik, lámpák, fegyverek, szekerek társulnak, és elindul a felvétel, a ló úgy viselkedik, mint egy hároméves gyerek. Lehet, hogy a csatához hozzá tudnak szokni, de egy filmforgatáshoz soha."

"A harci jelenetek elég kegyetlenek voltak - teszi hozzá Garrett Lombard -, és sokan megsérültek közben. Hiába a sok begyakorolt mozdulat, mert amikor több száz ember vesz körül, az maga a káosz, mint egy igazi ütközetben. Olyankor mintha a rutin semmivé válna, és tényleg csak az ösztönökre lehet számítani."

A sivatag is számos meglepetést tartogatott a stábnak, különösen azon a napon, amikor egy hatalmas homokvihart jeleztek előre, mely egyenesen a forgatási helyszín felé tartott. "Éppen egy közeli felvételt akartunk készíteni Darius királyról, amikor ez a vihar meglepett bennünket - meséli Rodrigo Prieto operatőr. - A lehető leggyorsabban menedéket kellett találnunk, tehát berohantam egy járműbe Oliverrel és még néhány emberrel. Olyan sűrű volt a por, hogy alig lehetett kilátni az ablakon. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége is az aznapi munkának. Ám Olivernek eszébe jutott egy csata utáni jelenet, mely azt mutatja, ahogy Sándor a holttestekkel teli harcmezőn jár, és úgy érezte, hogy az odakint dúló fergeteg jól illusztrálná a szereplő érzelmi és fizikai állapotát. Senki sem volt felkészülve erre, de láttam a szemében az ihletet, és tudtam, hogy ezt meg kell csinálnunk. Így is történt, a stáb teljes gőzre kapcsolt a vihar kellős közepén, és tette a dolgát. Ez a pillanat nagyon jelentőségteljes volt számomra, és ilyesmi még jó néhányszor megtörtént közös munkánk során."

A gaugamelai csata szörnyű és fennkölt képeinek filmezéséhez a rendező egy, a pályáján többször is alkalmazott technikához fordult: odaillő és gyakran kísértő zene szól a jelenetek között, mely hangzó háttérként szolgál, megadja a tónust és a hangulatot a színészeknek és a stábnak. Ehhez a filmhez olyan zenét játszott, melyet a neves görög zeneszerző, Vangelis a forgatással párhuzamosan írt Athénban, bár a távolság miatt ő maga a készülő film egyetlen kockáját sem láthatta. A görög és a makedón zenei örökséghez nyúlt vissza, és nem csak a nála megszokott szintetizátorra épített, hanem olyan ősi hangszerekre is, mint a duda, a dobok, a lant és a koboz.

Később a stáb átvonult az Atlasz-hegységbe, ahol 6 hetes előkészület után 14 hét alatt építették fel 2100 méter magasságban Balkh erődjét. Az ókori Baktriából semmi sem maradt fenn, ezért a látványtervező a kutatások eredményeit a fantáziájával ötvözte. Mivel a mai afganisztáni épületek fala is gyakran sárból készül, a filmbeli erődöt is sárból, gipszből és fából készítették el a kézművesek, utalva e kultúra törzsi jellegére.

Ekkor vették fel Sándor és a szogdiai hercegnő, Roxane esküvői jelenetét is, mely Rosario Dawson számára sajátos kihívást jelentett: Vangelis zenéjére és Piers Gielgud koreográfiájára látványos esküvői táncot kellett előadnia. "Rosario nem képzett táncos, ennek ellenére csodálatos előadást láthatunk tőle - mondja Gielgud. - A Roxane szolgálóit alakító táncosok viszont mind londoni profik."

A filmbeli Makedóniát a Marrakesh-től 140 kilométerre fekvő, tengerparti város, Essaouira jeleníti meg a filmben. Ezekben a jelenetekben találkozunk először Sándor szüleivel, tehát Angelina Jolie és Val Kilmer itt kapcsolódtak be a munkába. Míg Colin Farrellnek, Jared Letónak és a többi színésznek jó formába kellett hoznia magát, addig Val Kilmerre inkább az a feladat várt, hogy minél rosszabbul nézzen ki, mivel az egykor jóképű Philipposz király a történet idejére már alaposan lezüllött és kicsapongó életet élt. Ráadásul Kilmer minden forgatási napon egy órás sminkelésen esett át, amikor felkerült a realisztikus, ám kényelmetlen kötés is, mely a király csatában elveszített szemét takarta.

Szintén ekkor vették fel Christopher Plummer jeleneteit, aki Arisztotelészt alakítja. Plummert nagyon izgatta a feladat, hogy életet leheljen a nagy gondolkodó alakjába. "Nehéz feladat eljátszani, mert nem igazán ismerjük őt. Sok kutatást végeztem, amikor valós embereket kellett megformálnom, mint például Rudyard Kipling vagy Mike Wallace. Az könnyű. Arisztotelészhez azonban lehetetlen előtanulmányokat folytatni, mert számtalan elképzelés kering vele kapcsolatban, a róla szóló írások mind különbözőek. Csak a külsejéről alkothatunk képet, ha végignézzük azokat az unalmas régi szobrokat, melyeken mindenki nagyon hasonlít egymásra. Ezért feladtam a kutatást, és Oliver Stone-ra bíztam magam."