Kezdőoldal Fotók Mozielőzetes Képernyőkímélő
A történet
A stáb
Kezdőoldal
A REJTÉLY TITKA, AVAGY HOGYAN SZÜLETETT SCOOBY-DOO
Minden idők egyik legsikeresebb rajzfilmsorozata, a „Scooby-Doo, Where Are You 1969 szeptember 13-án indult, és az első részt további 309 folytatás követte: ez volt az a sorozat, amelyik az amerikai televíziózás történetében a legtovább futott megszakítás nélkül. Scooby-ék kalandjait azóta számtalan tévétársaság sugározta, és ma sincs hét, hogy ne bukkannának fel valamelyik adó műsorán -- most épp a Cartoon Networkön futnak, és hetente átlag kétmillió amerikai nézőt vonzanak a képernyő elé.
Miért olyan népszerű a sorozat? Talán azért, mert mesterien kombinálja azokat az elemeket, amelyekért rajong minden gyerek, és gyermeklelkű felnőtt: a humort, a rejtélyeket és a kalandokat, s mindeközben szinte teljesen mellőzi az erőszakot. "Az események középpontjában tizenévesek állnak, akik szülői segédlet nélkül bogozzák ki a legbonyolultabb rejtélyeket – boncolgatja a kérdést a játékfilm producere, Charles Roven. -- Ha felnőtt megjelenik a színen, akkor csak azért, hogy a fiatalok leleplezzék és túljárjanak az eszén. És persze ott van a főszereplő: Scooby-Doo, ez az imádnivaló, beszélő kutya. Hát van ember, aki ne akarna a Rejtély Rt. tagja lenni?"
Bár a Scooby-Doo volt az első olyan akció-rajzfilmsorozat, amelyben kutyának jutott az abszolút főszerep, Scooby-Doo -- ha hinni lehet a legendáknak -- csak utólag került bele a sztoriba. A Hanna-Barbera Studió kreatív csapata az emberi szereplők megbeszéléseinek egyhangúságát akarta oldani valamiképpen; kitalálták hát, hogy behoznak egy kutyát. A világ egyik leghatalmasabb kutyafajtája, a dán dog mellett döntöttek, és a Hanna-Barbera Studióban véletlenül akadt is egy munkatárs, aki épp dán dogokat tenyésztett. Hosszasan konzultáltak vele e rettenthetetlen fajta karakterjegyeiről – azután pont az ellenkezőjére formálták Scoobyt.
A sorozat két régi rajongója, Roven és Richard Suckle producer körülbelül nyolc éve kezdett el dolgozni egy Scooby-Doo-ra épülő játékfilm tervén, akkoriban, amikor a jogtulajdonos, a Turner Pictures árulni kezdte a Hanna-Barbera figurák jogait.
A népszerű sorozat mozivászonra adaptálása azonban nem volt veszélytelen vállalkozás, és ezt a filmkészítők is tudták.
"Hatalmas felelősséggel jár, ha az ember egy ilyen popkulturális ikonhoz nyúl -- ismeri el Roven. -- Tudtuk, hogy a fejünkkel játszunk, ha csalódást okozunk a rajongóknak. Ráadásul többre vágytunk, mint a rajzfilm kötelező elemeinek egyszerű kipipálására: a karakterek kidolgozottabb jellemzésével kicsit meg is akartuk haladni a sorozatot.”
"A tévésorozat fél órás epizódjaiban a Rejtély Rt. összetartó csapatként működik, a tagok csak akkor válnak szét, ha a nyomozás érdeke megköveteli -- fűzi tovább a szót Suckle. -- A másfél órás moziváltozatban viszont valódi személyiségeket látunk, akik a film elején ki nem állhatják egymást, de a nyomozás során összecsiszolódnak, és megtanulnak újból bízni egymásban."
A forgatókönyv elkészítésére James Gunnt kérték fel, aki ugyancsak sok meghatározó gyermekkori élményt őriz Scooby-Doo-ékról. "Emlékszem, a rémektől és az ijesztő figuráktól kölyökkoromban iszonyúan féltem, és azt szerettem volna, ha a játékfilmben megjelenő rémek is hasonlóképpen vérfagyasztóak. És valami igazán nagyszabású történetet akartam a figurák köré kreálni, olyat, ahol lényegében a világ megmentéséért folyik a harc!”
A rendezés munkájára a producerek Reszkessetek betörők 3 (Home Alone 3.) és a Gagyi mami (Big Momma's House) rendezőjét, a Jó reggelt, Vietnám (Good Morning Vietnam) és Mrs. Doubtfire (Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van) vágóját, Raja Gosnellt szemelték ki. "Raja több minőségében is bizonyította, hogy mestere a nevettetésnek, és kiváló a képi fantáziája -- indokolja választásukat Roven. – És nagyon ért hozzá, hogy a kedves, de esendő figurákat – márpedig filmünk szereplői ilyenek -- belopja a közönség szívébe, és elérje, hogy a nézők szorítsanak értük."
"Nagyon tetszett az ötlet, hogy készítsünk egy olyan filmet, amely tiszteleg a rajzfilm előtt, ugyanakkor a karakterek jellemzése terén kicsit meg is haladja -- magyarázza Gosnell. – Scooby-Doohoz azonban vétek lett volna hozzányúlni, ő úgy tökéletes, ahogy van. Éhes, örül, fél, és úgy általában nem akar mást, mint a barátaival lenni – az ő angyalian ártatlan személyisége adja a film legfőbb vonzerejét.”

DETEKTÍV KERESTETIK
A bűnüldöző kvartett megformálására a producerek Hollywood legtehetségesebb fiatal színészeiből válogattak. A Rejtély Rt. önjelölt vezérének, Fred Jonesnak a szerepére Freddie Prinze Jr.-t kérték fel. Prinze eleinte vacillált, mert Scoob-Doo-fanatikusként nem akart olyan produkcióban részt venni, amely színvonalában elmarad a rajzfilm mögött. "Amikor kézbe kaptam a forgatókönyvet, nyomban megváltozott a véleményem -- meséli Prinze, aki videón őrzi otthon az összes Scooby-Doo-epizódot, továbbá büszke tulajdonosa egy Scooby-Doo kugligolyónak, amelyre rá van gravírozva Prinze kuglis neve, a "Mystery Machine". -- A forgatókönyv eszelősen mulatságos, amikor olvastam, padlót fogtam a röhögéstől. És elhatároztam, hogy mindenképpen benne akarok lenni a filmben."
A lépten-nyomon bajba kerülő, törékeny Daphne Blake szerepét Sarach Michelle Gellar kapta, akit a Buffy-sorozat keményöklű vámpír-vadászaként ismerhetett meg a közönség. "A Buffyban Sarah maga a megtestesült tettrekészség -- magyarázza a szereposztási csavart Roven. -- Itt épp az ellenkezőjét játssza, egy olyan lányt, aki folyton mások segítségére szorul."
"Daphne a bizonyos ’szőke nő’, nincs semmi önbizalma, mert mindenki a külseje után ítéli meg -- elemzi a figurát Gellar. -- A csoport felbomlása után azonban megtalálja önmagát, és a Kísértet Szigeti kalandok során a többieknek is bebizonyítja, mennyit ér."
A film fizikailag legstrapásabb szerepe Shaggy-é: ő Scooby legjobb cimborája, aki falánkságban és gyávaságban a nyúlszívű dán dogon is túltesz. "A barátaim évek óta azzal húznak, hogy ezt a figurát a rajzfilmben rólam mintázták -- árulja el Matthew Lillard, Shaggy megformálója. -- Úgyhogy nagyon rossz néven vettem volna, ha nem én kapom a szerepet." Shaggy a filmben a legelképesztőbb közlekedési eszközökön -- gördeszkán, négykerekű robogón -- száguldozik, hol a rémek után, hol pedig előlük, Lillard számára az igazi gondot mégsem ez jelentette, hanem az, hogy mivel neki van a legtöbb közös jelenete Scooby-val, a felvételek során majdnem végig egy krétajel vagy egy kitömött bábu volt a legfőbb partnere.
A társaság esze vitathatatlanul Velma Dinkley. "Velma imádja rejtélyeken törni a fejét, és noha teljesítményéért sohasem kapja meg a kellő elismerést, ez nem szegi kedvét -- jellemzi az általa megformált karaktert Linda Cardellini. -- Remek móka volt belebújni a bőrébe, felvenni a narancsszínű garbót, a térdzoknit, és a vastag keretes szemüveget."
Emile Mondavarious, a Kísértet Szigeti szabadidő-paradicsomot megálmodó titokzatos látnok szerepére nem is jöhetett szóba más, mint napjaink első számú komikusa, Rowan Atkison.
"Nagyon hízelgett a felkérés, hiszen a Scooby-Doo az egyik leghíresebb és legmulatságosabb rajzfilmsorozat -- mondja Atkinson. – Ráadásul Mondavarious figurája színészileg is izgalmas, mert a film elején csupa bűbáj és kedvesség, aztán hirtelen visszahúzódik, és a néző képtelen kitalálni, mit forgat a fejében. A forgatáson roppantul élveztem ezt a ’húzd meg, ereszd meg’ játékot.”
"Rowan minden idők egyik legnagyobb nevettetője, igazi 'szent ripacs' -- áradozik az angol komikusról Gosnell. -- Amikor a kamera forogni kezd, ő is ezerrel beindul, és csak azt keresi, miként tehetné még mulatságosabbá a jelenetet."
"Rowan Atkinson igazi komikus géniusz -- csatlakozik rendezőjéhez Freddie Prinze Jr. – De nem volt könnyű vele dolgozni, mert a forgatáson olyan őrületesen vicces volt, a közös jeleneteinkben annyiszor megnevettetett, hogy alig tudtam a szerepemre koncentrálni."

MENŐ CUCCOK A HATVANAS ÉVEKBŐL
A film látványvilágának kialakításakor az alkotók igyekeztek maximálisan hűek maradni a rajzfilmsorozathoz. "A díszletek megtervezésekor az összes rajzfilmes klisét megtartottuk -- magyarázza Bill Boes produkciós tervező. -- Ott van a titokzatos kastély mindenféle páncélokkal és kísértetekkel; a könyvtár és persze a ravaszul megbújó rejtekajtó is. Ugyanakkor minden rikító színű, hiszen a sorozat a "pszichedelikus" hatvanas évek végén indult, és ehhez a jellemzőhöz is ragaszkodtunk. A Kísértet Kastély kívül vörös, belül kék, és az összes szoba és ajtó más színben pompázik. Minden hatáselemből kifacsartuk a maximumot, azonban mindig megmaradtunk a hagyományos Spooky-Doo-látványvilág határain belül.”
A díszleteket a Warner Roadshow Studios ausztráliai stúdióiban építették fel, de külső helyszíneken is forgatott a stáb. A filmet indító játékgyári jelenetet például egy üzemen kívül helyezett erőműtelepen vették fel Brisbane-ben. "Olyan volt ez a hely, mintha egyenesen a rajzfilmből vágták volna ki -- meséli nevetve a produkciós tervező. – Vagy mintha direkt nekünk építették volna oda.”
A rendező különösen büszke a jelmeztervező, Leesa Evans munkájára. "Leesa egyszerűen csodát művelt a ruhákkal. Azt akartuk, hogy a Szigeten mindenki egyénien nézzen ki, ugyanakkor szerettük volna elkerülni a táncoló csontvázakat, seprűnyélen lovagló boszorkákat és hasonló sablonokat. Leesa csak úgy szórta az ötleteket, és figyelme a legapróbb részletekre is kiterjedt: még a rosszfiúk tetoválását is pontosan megtervezte."
Evans számára a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a klasszikus Scooby-Doo ruhatárat miként tudná apró igazításokkal maivá varázsolni. "Rengeteg bajlódtunk a színek kiválasztásával -- emlékszik a tervezés gyötrelmeire Evans. -- A főszereplők mindig ugyanolyan színű öltözéket viselnek, de nappal sötétebb, este pedig világosabb árnyalatút. Minden főszereplőnél megtartottuk a rajzfilmsorozatban viselt ruhát: Velma magas nyakú pulóvert és vastagkeretes szemüveget hord, Shaggy szokásos zöld ingét és barna nadrágját nyűvi, a divatbaba Daphne pedig a rózsaszín különböző árnyalataiban tündököl."

A CINEMÁGIA ÉLETRE KELTI SCOOBYT
Scooby-Doo-t, a világ leggyávább rajzfilm-ebét a világ legkorszerűbb számítógépes képgeneráló (CGI) technikája segített átköltöztetni a tévé képernyőjéről a mozivászonra. "Ezzel a technológiával manapság már bármit megcsinálhat az ember -- magyarázza a film látványfelelőse, Peter Crosman -- Nem csak külsőre tudtuk lemásolni a rajzfilm Scooby-Doo-ját, de az arcjátékát, a mosolyát, a vicsorgását is meg tudtuk jeleníteni, ráadásul úgy, hogy a kutya a filmen teljesen reálisan hasson."
A háromdimenziós Scooby-Doo megalkotásának folyamata a külső megtervezésével kezdődött. A szakemberek a rajzfilmben szereplő eb testi jegyeit egy valódi dán dogéval ötvözték, így hoztak létre egy sajátos hibridet. "A Rhythm and Hues vizuális hatástervező stúdiójában készítettek nekünk egy ’biológiai’ Scoobyt: megalkották a csontvázát, az izmait, a szemét, a foltokat a testén, a lekonyuló fülét és a kajla járását -- avat be a CGI-tervezés titkaiba Crosman. -- Ehhez a figurához adtuk mi hozzá Scooby-Doo személyiségjegyeit és arcjátékát."
Miután a háromdimenziós Scooby megszületett, a vizuális hatások specialistái a szupereb jeleneteit tartalmazó story-board alapján nekiláttak a CGI-tervezés következő szakaszának. A filmesek minden jelenet hátterét felvették a számukra, és a képeken bejelölgették Scooby helyét: a tervezők ide illesztették be a kutya ideiglenes animációit. Az elkészült jeleneteket aztán átnézték a rendezővel, és ha minden stimmelt, sor kerülhetett a végső képkiszámításra, amely a finom részleteket (a szőrzetet, a szemeket, a nyelvet stb.) is kidolgozta a háromdimenziós figurán.
Bár a CGI hatások csupán a forgatás után kerültek a filmre, a színészeknek mégsem teljesen a fantáziájukra kellett hagyatkozniuk, hogy elképzeljék négylábú partnerüket. A Creature Workshop munkatársai készítettek két életnagyságú, kerekeken gördülő, háromdimenziós Scooby-modellt: az egyiken Scooby normális kutyapózban állt, a másikon a két hátsó lábára ágaskodott (ezt utóbbit csak Franken-Scoobynak hívta stáb). A két modell a CGI-vel animált Scooby fény-árnyék viszonyainak utólagos kimunkálásában is segített.
És ne feledkezzünk meg még egy nagy segítségről: a forgatáson végig jelen volt és lelkesen közreműködött Neil Fanning, aki Scooby-Doo hangját szolgáltatja a filmben. A dialógusok így nem a semmibe hulltak, és a színészek jobban át tudták élni szerepüket.


MI VAN A KOCSIBAN?
Nincs olyan Scooby-rajongó, akit ne izgatna a kérdés: hogyan fest belülről a Mistery Machine, vagyis a híres Rejtély Gép? Nos, a moziváltozatban végre fellebben a fátyol, és a nézők betekinthetnek a virágokkal telepingált ajtó mögé.
De mielőtt belépnénk a szentélybe, a látvány értékeléséhez tudnunk kell, hogy miután a tagok közötti konfliktusok miatt a Rejtély Rt. beszüntette működését, a mozgó szellemvadász-iroda Shaggy és Scooby otthonává alakult: a kocsi enteriőrje most tehát a furcsa pár ízlését tükrözi.
Nos, a jármű belső terét padlótól a mennyezetig cinóberszínű tapéta borítja, melynek égőpiros színét remekül ellensúlyozzák a padlóra terített rikító zöld szőnyegek. A lakók kényelméről televízió, hibachi (ez egy japán grillező alkalmatosság), hűtőgép, függőágy, karosszék és szörfdeszka gondoskodik, s a hibachi fölött elhelyezett takaros fedél azt is bizonyítja, hogy a lelkiismeretes Shaggy a tűzbiztonsági szabványokat sem veszi félvállról.
A motorházfedél alatt hathengeres automata transzmissziós motor lapul, a Shag-mobile azonban távolról sem hétköznapi jármű. Bill Boes produkciós tervező és csapata egy rozsdás, öreg ausztrál Holden lakókocsiból indult ki, és első lépésben mindjárt erősen megrövidítette a kocsi orrát, hogy dobozszerű külsőt kölcsönözzön a csotrogánynak. Ezután házilag gyártott hűtőráccsal és kerek fényszórókkal egészítette ki a kocsi elejét, majd aprólékosan átcsiszolta a jármű egész felületét.
A lesmirglizett lakókocsi kipingálásához a tervezők ötven szín közül választották ki az öt legmegfelelőbbet, és a kiválasztott színekből ötven színárnyalatot próbáltak végig. És az átfestéssel a lakókocsi metamorfózisa még mindig nem ért véget: Boesék megemelték az autó hátsóját, fa lökhárítókkal látták el az autót, itt lecsippentettek, ott hozzátettek -- és a millió apró igazítás nyomán megszületett a nagy mű: a tökéletes jármű lötyögéshez, tengerparti furikázáshoz és Scooby Falatkák begyűjtéséhez.